Necessary Evil - Necessary Sequel?
A Things Past tartalma:
Miközben Odo, Sisko, Dax és Garak hazafelé tartanak Bajorról, valami titokzatos ero kómába ejti oket. Míg dr. Bashir és Worf az életükért küzdenek, ok Terok Noron találják magukat, a megszállás alatt. Környezetük bajoriaknak látja oket, és akként bánik velük. Ráadásnak a nevek, amelyeket viselnek, valamikor olyan emberekhez tartoztak, akiket évekkel ezelott kivégeztek. Menekülniük kell, különben rájuk is ez a sors vár - s akkor talán örökre elvész a remény a felélesztésükre. Ráadásul Odo furcsán kezd viselkedni - számára az események nagyon is ismerosnek tunnek.
Három évvel ezelott nem kis kockázatot vállalt a DS9 stábja, amikor nekiállt, hogy elkészítse Odo elso nyomozásának történetét. Nemcsak azért, mert az epizód meglehetosen költséges volt - a díszleteket teljes mértékben át kellett alakítani, hogy biztosítsák az öt évvel korábban, még a kardassziai megszállás alatt játszódó történet atmoszféráját - de azért is, mert a történet mélyen elmerült a szereplok múltjában, és sötét titkokat hozott a felszínre. Persze addigra már elég nyilvánvaló volt, hogy a DS9 foszereploi nem kifinomult szuperhosök, mint a TNG legénysége, hanem nagyon is reális hús-vér emberek, ám a szembesítés nagyon is egyenes volt, váratlan és lélegzetelállító. A Necessary Evil (NE) azonban már az elso idokben óriási sikert aratott - és méltán. Az egyszeru krimi-alaptörténetet a 40'-es évek bunügyi történeteinek titokzatossága, és a gótikus horrortörténetek misztikussága hatja át, nem utolsósorban köszönheto ez Peter Allan Field zseniális forgatókönyvének, James L. Conway nem kevésbé zseniális rendezésének, és a színészek (elsosorban Rene Auberjonois, Nana Visitor és Marc Alaimo) fantasztikus játékának. Az epizódban minden szónak, minden mozdulatnak, minden arckifejezésnek súlya, mondanivalója van, ami ritka jelenség a televízió-sorozatokban (a DS9 történetében csak a Duet, a The Wire és a The Visitor c. epizódok rendelkeznek még ugyanezzel a tulajdonsággal). Az epizód zárójelenete - mikor Kira és Odo realizálják, hogy barátságuk többé nem lesz, nem lehet a régi a történtek után - az egyik legjobb zárókép a Trek történetében. (Ami a Kira-Odo kapcsolat folytatását illeti - nos, ez nem a Necessary Evil hibája).
Hogy miért beszélek ennyit a Necessary Evilrol a Things Past címu epizód kapcsán? Az, aki mindkét részt látta, talán már sejti a választ - úgy tunik, a Things Pasttal a készítok egy második Necessary Evilt akartak készíteni. Sok, nagyon sok olyan apró dolog van, amely - szándékosan - a korábbi történetet idézi fel a nézoben. Pl. a kor - Terok Nor a kardassziai uralom alatt, Gul Dukat alakja, Quark, az elnyomott bajori kényszermunkások, Odo központi szerepe a történetben, és végül az utolsó jelenet Kirával, amely pontos másolata az NE zárójelenetének. (Ez utóbbiról kicsit késobb beszélek majd.) A probléma csak ott van, hogy minden egyes egyenes idézet a két epizód összehasonlítását eredményezi, és a TP minden összehasonlításban alul marad.
Vegyük például a történetek kiindulását, vagyis azt, ahogy a szereplok "eljutnak" a múltba. Az NE-ben ez a leheto legegyszerubben, s egyben a leghatásosabban történik - hiszen Odo visszaemlékezéseit látjuk, miközben Odo a jelenben nyomoz. Ez lehetové teszi, hogy lássuk néhány valóságos szereplo valóságos múltját, míg a többieknek jut szerep a jelenben. Múlt és jelen szorosan összefügg, egymást szorosan kiegészítik, ellenpontozzák. (Gondoljunk a két szomorú szemu gyerekre az egyik visszaemlékezésben, illetve a két vidáman futkározó gyerekre a jelenkori történetben; vagy ahogy a lelott Quark arcáról a gúnyosan neveto Quarkra vált a kép, és még sok apróságra, amik kapcsolatot teremtenek a két történetszál között.) Ezzel szemben a TP-ben kapunk changeling telepátiát, rendellenes csillagászati jelenségeket, a szokottnál is kevésbé meggyozo orvosi technobablával körítve ... hát, nem tudom. Van egy teóriám, miszerint egy epizód hitelessége és érzelmi hatása fordítottan arányos a benne feltalálható technobablák mennyiségével, és erre az esetre ez különösen igaz. Az, hogy a changeling telepátia pont akkor éri utol Odót, mikor az éppen nem changeling, az különösen bután hangzik, az meg, hogy Odo más changelingek hiányában éppen egy emberrel, egy kardassziaival és egy trillel próbál kapcsolatba lépni, és azok teljesen egyformán reagálnak erre, az még inkább annak. Itt álljunk is meg egy szóra. Miért pont Sisko, Garak és Dax kísérik Odót vissza az állomásra? A történet szerint egy Bajoron tartott konferenciáról jönnek, aminek a kardassziai megszállás volt a témája. Sisko jelenléte értheto, elvégre o az "emissary", Bajor jószelleme, még ha a megszálláshoz magához vajmi kevés köze is van, vagy volt. Garak? Nehéz lenyelni, de talán lehetséges. (Az "Elim Garak, volt kém" kituzo jó ötlet volt.) Dax? Nem, nem és nem. Az o jelenlétének nincs semmi értelme. Mert miért pont o van, ha Kira nincs? És egyáltalán, hol van ilyenkor Kira? Természetesen a késobb történtekben az o jelenléte zavaró lehetne, de ez még nem indokolja, hogy meg se említsék egy olyan jelenetben, amelyben csak úgy ordít a hiánya. A sors iróniája egyébként, hogy Sisko, Garak és Dax közül Dax az, aki valami kis szerephez jut a késobbiekben, mégpedig nem is akármilyenhez. Mindkét jelenete Dukattal páratlan a maga nemében, mind az, amelyikben a félénk kislányt adja, mind az, amelyben kupán vágja Dukátot. Eddig is tudtuk, hogy Dax rendkívüli ügyességgel és rugalmassággal képes feltalálni magát a legváratlanabb helyzetekben (l. Past Tense), de azért jó ezt néha újra látni. Dax-szel ellentétben Siskónak és Garaknak gyakorlatilag semmi szerep nem jut az egész történetben, azon kívül, hogy ez utóbbi idonként buta vicceket mond, és idiótát csinál magából. Ez a Garak lehet mulatságos karakter, de akkor is nagyon messze esik attól a metszo humorú, rejtélyes alaktól, akit évek óta ismerünk. A mellékszál szereploi, Bashir és Worf még rosszabbul jártak, mint a többiek, mert rájuk hárul a történet technobabla része, és ez nem tesz jót a karakterüknek. A NE-vel ellentétben itt a foszál és a mellékszál, múlt és jelen élesen elkülönülnek, nincs kapcsolat köztük. A négy foszereplo az elején kómába esik, a végén felébred, és a maradék szereplok minden tevékenysége kimerül abban, hogy a vállukat vonogassák, és jól (vagy kevésbé jól) hangzó zagyvaságokat beszéljenek. A TNG egyszer megcsinálta ezt, a The Inner Light címu epizódban, és bár a TIL (szerintem) a TNG egyik legjobb epizódja, a mellékszál megoldása legjobb esetben is csak szükséges rossznak tekintheto. A TP esetében sajnos a foszál - bár elég érdekes - de nem elég átüto ahhoz, hogy ellensúlyozná a mellékszál érdektelenségét.
Egyetlen jelenet van, amelyben végre összefonódik múlt és jelen, méghozzá nem csak egyetlen múlt, hanem egyszerre több is. A zárójelenetrol van szó, Kirával és Odóval. Több múltról beszélek, hiszen a jelenetben látott múlton kívül kísért annak a múltnak az emléke, amikor 3 évvel korábban Odo ugyanebben a szobában szembesítette Kirát korábbi tetteivel, aminthogy azé a múlté is, amikor Kira "beszennyezte magát" egy olyan bunnel, amelyet a háború, a megszállás kényszerített rá. Nagyon komplex jelenet ez, hiszen önmagán túlmutat, és állandóan emlékezetben tartja azt a bizonyos elhíresült zárójelenetet a NE-bol. És ez tulajdonképpen nem baj, sot. Akkor kettejük barátságát veszélyeztette a múlt árnyéka, itt Odo jóhíre rendül meg a felfedezések hatására. Sokan mondták, hogy Kirának nem lenne joga ítélkezni Odo felett, annak fényében, amiket o csinált annak idején. Ezzel nem értek egyet. A jelenet erossége éppen abban rejlik, hogy Kira nem ítélkezik, hanem saját tapasztalatai alapján belátja, hogy Odo - hozzá hasonlóan - nem tökéletes. "Azt hiszem, mindenki, aki átélte azokat az idoket, így vagy úgy, de beszennyezte magát." - mondja. Kérdése, miszerint ez volt-e az egyetlen eset, amikor Odo hibát követett el, az egyetlen lehetséges kérdés az adott esetben, ahogy Odo válasza is az: "Nem tudom. Remélem."
Bár ez a jelenet lélegzetállító és izgalmas, és mind Rene Auberjonois, mind Nana Visitor tehetségük legjavát nyújtják benne, engem egy valami nem hagy nyugodni. Odóra gondolok, ahogy eloször találkozunk vele, az elso szezonban. Arra az Odóra, aki csak és kizárólag az Igazságot kutatja nagy I-vel, aki az embereket és egyéb humanoid lényeket az erkölcsi fölény magasságából ítéli meg, és aki önmagát tekinti a legfobb mércének. Arra az Odóra, aki Kirának azt mondja egyszer: "Tudja, van valami magukban, humanoidokban, amit nem tudok jól utánozni.?...? Tettetés. Némelyiküknek különös tehetsége van hozzá. Számomra oly nehéz ez, mint a maguk bajori orrát lemásolni." Igazság, egyenesség és a gyarlóság megvetése - ilyen volt Odo éveken keresztül, és mi elhittük neki, hogy tökéletes, hogy ebben a tekintetben mindenek felett álló. Elhittük, mert ez volt az igazság. S most, a TP megnézése után, ahogy Kira mondja az epizód végén, egyszeruen nem tudom, mit gondoljak. Nem azért, mert Odo megbotlott, nem azért, mert ledolt a bálvány. Amit Odo tett hét évvel ezelott, az sajnálatos, de nem megindokolhatatlan. Senki nem ítéli el annyira ot ezért, mint saját maga. De egyszeruen elfogadhatatlannak tunik számomra, hogy már hét éve cipeli ezt a titkot, hogy már néhány héttel a tett után tudta, tévedett, és azóta együtt él vele. Elfogadhatatlan, hogy ezek szerint hét éve "tetteti" az erkölcsi fölényt, hogy saját hallgatásának tudatában ítél Kira felett a Necessary Evil c. epizódban (emlékezzünk, Odo akkor nem Kira tettei, hanem csakis azok elhallgatása miatt ítélkezett), hogy saját példája ellenére minduntalan külso szemléloként tekint a tökéletlenségre. ("Az egyik dolog, amit a humanoidokról megtanultam, az az, hogy szélsoséges körülmények között mindenki, még a legtökéletesebbek is elkövetnek szörnyu dolgokat." - mondja a The Collaborator c. epizódban.) Jött volna rá most Odo, hogy mit tett annak idején, tudta volna meg az epizód elején, vagy ami még jobb, maradt volna rejtve elotte az egész történet végéig, s a TP a szezon egyik legizgalmasabb karaktertörténetét nyújtotta volna, méltó párját a második szezon Necessary Eviljének. Helyette egy jószándékú kísérlet tanúi lehettünk, amely azonban mintha elfelejtette volna a karakterépítés aranyszabályát - ha egy karaktert gyökeres változáson akarsz átvinni, legalább nézd meg azokat az epizódokat, amelyekben az illeto szerepelt. S különösen, ha folytatni akarsz egy történetet, akkor tartsd tiszteletben a benne foglaltakat. Máskülönben a folytatás minden lesz, csak nem szükségszeru.
Ysu
