Gondolatok a "tökéletes" társadalomról
Avagy mindenki tökéletes, és vannak tökéletesebbekAzt hiszem, az egész lavinát a Dr. Bashir, I Presume címû epizód (DS9, 5. szezon) indította el bennem. Kényelmetlen kérdéseket vetett fel egy olyan témáról, amely addig szinte megkérdõjelezhetetlen volt, és ezek a kérdések még kényelmetlenebb válaszokhoz vezettek. Azok kedvéért, akik nem látták - s nem félnek attól, hogy elõre lelövöm a poént - íme pár szó az epizódról:
Dr. Lewis Zimmermann (a holodoki megalkotója) érkezik DS9-ra, hogy következõ munkájához, egy hosszútávú holografikus orvosi programhoz dr. Bashir arcát használja fel. Bashir eleinte lelkes, amikor azonban kiderül, hogy Zimmermann a szüleit is meg akarja keresni, kezdi kényelmetlenül érezni magát. Zimmermann nem zavartatja magát, és Julian határozott kérése ellenére az állomásra hívja az idõsebb Bashirékat. Attól a perctõl, hogy Richard és Amsha Bashir megérkezik, egyre nyilvánvalóbb, hogy Julian múltjában valami sötét titok lappang. Ám a leleplezést nehéz elkerülni: kiderül, hogy sok-sok évvel ezelõtt Julian (akkor még Julius) nehéz felfogású (értelmi fogyatékos) kisgyerek volt, s ezért a szülei genetikai átkódolásnak vetették alá. Az eljárás során Julian mesés képességekre tett szert, felfogása, szem-kéz koordinációja, problémamegoldó-képessége stb. átlagon felüli lett. A probléma csak az, hogy a genetikai beavatkozás már akkor is szigorúan tilos és illegális volt, melynek büntetése többévi börtön. A felfedezés ráadásul Bashir karrierjét is fenyegeti. Végül Richard Bashir önként bevonul a börtönbe, hogy fia maradhasson a Csillagflotta kötelékében.
Ami igazán elgondolkoztatott az epizód nézése közben, az az, hogy vajon mi veszi rá a Föderáció egy tisztességes polgárát a 24. században, hogy megszegjen egy ilyen határozott tilalmat? Persze jót akar a fiának - meg talán magának is - de itt túl súlyos a tét. Sok mindent megmagyaráz Richard Bashir személyisége - excentrikus álmodozó, aki azonban az örök vesztesek közé tartozik. Fiából "valakit" akar faragni, aki többre viszi, mint az apja. Az a felfogás azonban, miszerint csak az okosak, ügyesek, bátrak a "valakik", nem az õ találmánya. Benne rejtõzik a 24. századi társadalomfelfogásban. Igen, a Föderáció "tökéletes" társadalmában, mely azt hirdeti, hogy az emberek minden tökéletlenségüket maguk mögött hagyták az elmúlt évszázadok alatt. Teljes mértékben uraik érzelmeiknek, felfogásuk rendkívül gyors, mindenféle problémára találnak megoldást, nincsenek elõítéleteik más fajokkal szemben, stb. stb. stb. Elsõsorban a TNG alapozta meg ezeket a tulajdonságokat, de ahogy múltak az évek, egyre inkább kiderült, hogy ez a tökéletesség - szerencsére - csak modell, nem pedig norma. Vagyis egyszer-egyszer még hõseink is megbotlanak, az Enterprison ritkábban, a DS9-on, Voyageren gyakrabban. Azt azonban soha senki sem kérdõjelezte meg, hogy a teljes tökéletességet célzó társadalom remek hely, ahol hõseink boldogan élhetnek, amíg halálra nem unják magukat.
A valóság azonban korántsem ilyen egyszerû. A Föderáció társadalmának vannak jó oldalai, ezt el kell ismerni. Nincs pénzbõl eredõ társadalmi megkülönböztetés - mert pénz sincs, bár hogy akkor hogyan kereskednek más népekkel, pl. a ferengikkel, az felfoghatatlan. Na mindegy. Az éhínség ismeretlen, legalábbis a Földön. Más kolóniák nem annyira szerencsések, ld. Turkana IV.-t, Tasha otthonát. A túlzsúfoltság is megszûnt, köszönhetõen a tekintélyes mennyiségû kivándorlásnak, nincsenek energiaproblémák, környezetszennyezés, meg ilyesmik. Mindenki járhat iskolába, a tanárok megbecsültek, és számos remek eszköz segíti a tanulást (ld. When the Bough Breaks, TNG; The Child, TNG; Hero Worship, TNG; In the Hands of the Prophets, DS9; hogy csak néhányat említsek). Nagy hangsúly esik a képességek fejlesztésére, a kreativitásra, a csoportmunkára, ami irigylésre méltó, bárcsak ma is jellemzõbb lenne! Ám ha azt a kérdést tesszük fel, hogy az iskola gyermek- avagy teljesítménycentrikus-e, a válasz egyértelmû. Nem az számít, hogy ki vagy, hanem, hogy te legyél a legjobb, a legelsõ mindenben. Ez talán durván hangzik, pedig még a 24. században is ez a helyzet. Ezért aggódik Richard Bashir, ezért félti fiát az alulteljesítéstõl. Mert a lassan érõ gyereknek nincs ideje behozni társait, ha egyszer nem jó, örökre lemarad. Nem jut be a jó iskolákba, s így végleg eltûnik az esélye annak, hogy "valaki" legyen.
A tökéletesség hajhászásának más melléktünetei is vannak. Míg hosszas litániákat hallunk a csodálatos Föderáció pozitívumairól, csak egy-egy mozzanat utal arra, hogy micsoda terhet ró a sokszor irreális elvárásrendszer a kevésbé jókra. Ám ezek a jelenetek sokszor többet mondanak bármilyen szónál. Emlékszünk még talán arra a 17 éves fiúra, aki a Coming of Age címû epizódban ellop egy shuttle-t, mert nem bír szembenézni a ténnyel, hogy nem vették fel az Akadémiára. Az incidens kis híján az életébe kerül. Egy évvel késõbb találkozunk Szonya Gomezzel (az, aki egy bögre kakaót önt Picard ruhájára), a fiatal lány az egész jelenet során egy merõ görcs az állandó megfelelni akarás miatt. Aztán alig hiszem, hogy sokan lennének, akiknek nem ismerõs Reginald Barclay neve. A rendkívül intelligens tiszt gyógyíthatatlan félénkségben szenved, amely lemerevíti, valahányszor produkálnia kell magát.
Barcley másra is jó példa. A Föderáció híres toleranciájáról van szó - tolerancia a klingonokkal, a kardassziakkal, talán még a Jem'Hadarral szemben is (a borg azért kivétel). De nem kell túl jó megfigyelõnek lenni ahhoz, hogy lássuk, ugyanez a tolerancia nem adatik meg a lassúak, félénkek, kevésbé intelligensek számára. Egy empatikus képességekkel megáldott el-auriani civil kell ahhoz, hogy Geordi leüljön, és elkezdjen azon gondolkozni, vajon hogyan lehetne kihozni a legtöbbet "Broccoli"-ból . (A sértõ gúnynév, melyet Wesley talál ki, és még Picard is, ha nem is szándékosan, használ, ékesen beszél Barclay helyzetérõl.) A tisztek nemcsak mások gyengeségei iránt intoleránsak, hanem a sajátjuké iránt is. (Valahol a kettõ összefügg - a saját gyengeség gyûlölete a mások gyengeségének megvetéséhez vezet) Ez talán pozitív vonásnak tûnik, de a valóságban csaknem tragikus következményekhez vezet. Picard nem tudja elviselni, hogy nem állt ellen az asszimilálásnak, a borgon kívül saját magát is gyûlöli. Sisko évekig nem tud magához térni a felesége elvesztésébõl. O'Brien kis híján öngyilkos lesz, amikor egy virtuális valóságban megöl valakit - pár falat ennivalóért. Jake megfutamodik, mikor elõször kerül tûzvonalba, s csak lassan ébred rá, hogy ez még nem jelenti azt, hogy teljesen értéktelen személy lenne.
Visszatérve a túlzott megfelelni-akarásra, erre újabb jó példa a négy fiatal tiszt a Lower Decks c. epizódban, különösen Sam Lavelle. Ott láthatjuk, mennyire fontos a fiatalok számára az elõléptetés, a "valakivé válás". Bizonyos szempontig ide tartozik az a rész is, amelyben Troi leteszi a parancsnoki vizsgát. Most ne vitatkozzunk azon, vajon mennyit ér az a vizsga, amelyet büntetlenül lehet addig próbálgatni, amíg nem sikerül (vajmi keveset), inkább az a kérdés, miért van arra szükség, hogy Troiból parancsnok legyen. Elismert, jó szakember a saját területén, sokkal jobb, mint amilyen parancsnok valaha is lesz.
A DS9 furcsa módon kevesebb példával szolgál. Vagy tán nem is annyira furcsa. Arrafelé kisebbek az elvárások, az emberek hamarabb engednek az indulataiknak, és talán kevésbé tökéletesek, mint az Enterprise legénysége. De kevesebb a görcsös igyekezet, a mindenáron való megfelelniakarás. Persze elõfordul - Bashir számos epizódban remek példa erre. (Jadzia Daxben szintén erõs a "majd én megmutatom" érzés, ám õ Curzonnek, elõzõ hordozójának próbál bizonyítani.)
A Voyager - odaát a Delta kvadránsban - már kialakította a maga kis mikrotársadalmát. Bár a flottatagok idõnként meglehetõsen görcsösen tudnak viselkedni, a legénység nagy része egy más állatfajtát képvisel - a semmiféle szabályt nem tisztelõ maquis-k személyében. Tuvok egyszer kísérletet tett rá, hogy megváltoztassa a mentalitásukat, a Learning Curve c. epizódban, ám a meccs döntetlennel végzõdött. Az eset mindkét felet megváltoztatta egy kicsit, s a nagy ellentétek mintha enyhültek volna. (Túlságosan is - de ez már egy más történet.)
Még egy valamirõl szeretnék beszélni a témával kapcsolatban, ez pedig az Akadémia, a Föderáció elitképzõ intézete. Mindenki álma, vágya, hogy bekerüljön arra a helyre, ahol "valaki" lesz az ember. Megkönnyebbülés, hogy Jake úgy döntött, nem követi apja hivatását. Örvendetes az is, hogy az apja ebbe szó nélkül beleegyezett. Ám amíg Jake nem szólt, addig Sisko kérdés nélkül is természetesnek vette, hogy fiából is flottatiszt lesz egyszer, ahogy Beverly is természetesnek vette Wesley, Data pedig Lal jelentkezését. Az Akadémia felvételi rendszere meglehetõsen kérdéses, a meglehetõsen kevés információból úgy tûnik, hogy a Földrõl többet vesznek fel, mint a Föderáció más helyeirõl, ahol szektoronként vesznek fel egy embert, viszont nyitva állnak azok elõtt a diákok elõtt, akik szövetséges, ám nem tag-"országokból" jönnek (ld. klingonok, bajoriak, ferengik, stb.) Ezeknek a népeknek a jelenléte biztosítja a Föderáció eszméinek lassú, de biztos terjesztését. Az Ascent c. DS9 epizód - valószínûleg nem szándékosan - félelmetesen hatékonynak mutatja az Akadémiát. Ebben az epizódban Nog visszakerül az állomásra, hogy a gyakorlóévét Sisko szárnyai alatt töltse - ám a lusta és ostoba ferengi helyett egy elkötelezett és lelkes kadéttal találkozunk, aki a Rules of Acquisition helyett a Csillagflotta-szabályzatot fújja. Bevallom õszintén, egyetlen szó járt az eszemben, ahogy elnéztem a mindössze néhány hónap alatt végbement változást - agymosás.
Hogy mi mindebbõl a tanulság? Õszintén mondom, fogalmam sincs. A Föderációnak tényleg sok pozitív, követésre méltó gondolatot köszönhetünk, és minden hibájával együtt is választhatjuk példaképnek - de nem árt, ha tudjuk: a tökéletességnek ára van, ami talán nem feltûnõ, ha a kiválasztott szerencsések közé tartozunk, de jobban kitûnik, ha mi magunk válunk a kontraszelekció áldozataivá. Bár akkor még mindig választhatjuk a génsebészetet!
U.i: Ha valaki úgy gondolná, hogy a fentiek minden valóságalapot nélkülöznek, vagy akár már maga is szentelt némi gondolatot a témának, az nyugodtan írjon az alul látható címre. Szeretném, ha cikkem egy esetleges vitát indítana, amelyet megjelentethetnénk a következõ számban. A vita témája: valóban ideális társadalmat rajzol-e elénk a Ster Trek univerzuma? Várom gondolataitokat. Elõre is köszönöm.
Ysu
